Programok

Bernát András - A táj konfigurációja című kiállításmegnyitó


Bernát András - A táj konfigurációja című kiállítás (2017.07.22. - 2017.09.10.)

Veszprém Város Önkormányzata és a Művészetek Háza Veszprém tisztelettel meghívja Önt a Dubniczay-palota Moholy-Nagy-termébe Bernát András képzőművész A táj konfigurációja című kiállításának megtekintésére. Bővebben Rövidebben

A könyv szerzője: Hajdu István

 

„Bernát András nemzedéke egyik legkiválóbb művésze, akinek pályája – meglepő módon, s alterálva kortársaiéval – egyenes vonalú, töretlen. A szó minden értelmében természetesen érintkezik ugyanakkor az elmúlt huszonöt év hazai és nemzetközi tendenciáinak eredményivel, így e pálya képének monografikus megfogalmazása lehetőséget ad a korszak magyarországi és egyetemes festészeti tendenciáinak megfogalmazására is.

Bernát András már korán, főiskolásként jelen volt a magyarországi új festészet kialakulásánál, Ádám Zoltánnal, Bullás Józseffel és Mazzag Istvánnal együtt.

Viszonylag hamar megtalálta saját kifejezési formáit. Turner és a francia impresszionisták hagyományai alapján alakította ki a természethez panteisztikusan kötődő festészetét, melyet - némi erőltetettséggel - absztrakt impresszionizmusnak nevezhetünk. A nyolcvanas évek derekán-végén készült képei lágy szerkezetükkel, a klasszikus tájképekére utaló kompozíciós elvek nyomaival fölidézik ugyan a tradicionális látványelvűséget, ám a festői Én teljes szétáradása a naturális - vagy annak tűnő - formákat tökéletesen föloldja. Bernát akkori, melankolikus, lírai absztrakciója az érzékelhető és az érzékelhetetlen határának hallatlanul érzéki megfogalmazása volt.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján Bernát festészetéből lassan kiveszett a tárgyi utalás. Képeinek motívumai ekkortól gyakran a land artéira emlékeztető nagy, „természet-szerű”, építettnek tetsző formák, máskor végtelenbe futó, plasztikus hullámok, melyek kiáradnak a kicsiny felületről, nem széttörve, hanem feloldva a keretet. Absztrakció és végül is - az első benyomással szemben - szigorú tárgyszerűség egyszerre nyilatkozik meg a munkákon. Mozgást idéző festményei ugyanakkor sajátos paradoxont is rögzítenek: éterivé stilizált tájképek, melyekbe valamifajta Turner-i vihar feszül, kitörhetetlenül, megbéklyózva a viszonylag erős monokromitás által.

Más szempontból viszont olybá tűnnek a képek, számomra legalábbis, mintha velük Bernát Rainer Maria Rilke kegyetlenül őszinte és végzetes szavait igyekezne – önkéntelenül is – illusztrálni, vagy lehetséges „megfejtési javaslattal” értelmezni. „Egyedül lenni egy halott emberrel távolról sem akkora kiszolgáltatottság, mint egyedül lenni a fákkal. Bármily titokzatos legyen is a halál, sokkal titokzatosabb az olyan élet, amely nem a mi életünk, amelyben nem vehetünk részt, s amely minket észre sem véve, a maga ünnepeit ünnepli, míg mi némiképp zavarodottan szemléljük, véletlenül érkezett vendégekként, akik más nyelven beszélnek”¬ (ford. Szabó Ede) -, sóhajtja Rilke a worpswedei művészek műveit látva. Úgy rémlik, mintha Bernát András a táj, a természet Rilke-i ünnepét festené meg sikerrel.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben képei több szempontból is határ-helyzeteket „ábrázolnak”, miközben önmaguk is - mint megformált tárgyak – egy jó értelemben vett ambivalencia megtestesülései.

A festmények monokrómak, vagyis egy-színűek, ám ez a látszat, s nem csak azért, mert nincs tiszta monokrómia, hanem mert Bernát András egyrészt színeket rejt a fény révén a színbe, másrészt: fémszemcséket kever a szerves pigmentek közé, aminek révén a felület selymes-irizáló, gyakran opálos-színváltó, élő testté válik. Testté válik tehát a sík (persze, ez a festészet egyik örök dilemmája: miként lehet síkon testet „fogni”), ám itt ez anélkül esik meg, hogy a művész a perspektívával kezdene mechanikusan bíbelődni; az első pillantásra pusztán a fény és a nézőpont váltásból lírai-testi illúzió keletkezik, de ha szigorúbban nézzük a szín-játékot, rá kell csodálkoznunk, hogy konstruálatlan, kiíratlan geometriai helyzetek teremtik meg a megtestesülést. Száraz, de mégsem kiszámítottnak és végletesnek tekinthető téri elemek derengenek elő a színből, anélkül, hogy fontosabbá válna az egyik, a másik rovására.

A mozgás – a határoltban a végtelenre utalva – a festményeken fényből keletkezik, s a fény a nézőtől egyszerre függ és független. A szemlélő pozíciójának változtatásával – önmozgásával – megmoccan a vásznon rögzített képi hely és helyzet. Az ecsetnyomok nyüzsgéséből kibontakozik a kinetizmus és illuzionizmus egyfelől, a véletlen puha játéka másfelől. Művészete nagyon konkrét, a korszellemnek megfelelő, egyszerre gazdasági és esztétikai vonatkozású példával: valahogy úgy, mint amikor nyerünk egy samponos szőnyegtisztítást porszívózással – vételkényszer nélkül –, és ráeszmélünk, hogy mennyi minden tud összegyűlni egy szőnyegen, egy szöveten, egy matracon hosszú évek, évtizedek alatt. A foltok, nyomok, amiket magunk után hagyunk, viszont nem a megtörtént eseményekre emlékeztetnek – inkább azok elvonatkoztatott sűrítményeivé lesznek. Ahogy Kazimir Malevics mondaná: az érzet a lényeg.”

Hajdu István

 

Bernát András

 

1957. Törökszentmiklóson.

1980 és 1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festőszakos hallgatója voltam. Mesterei Kokas Ignác és Dienes Gábor voltak.

1986: Herman Lipót-díj, ugyancsak 1986-ban Soros-ösztöndíjas, majd 1987-től Derkovits-ösztöndíjas. 2000: Munkácsy-díj; Bécs város ösztöndíja; 2004: NKÖM díja (Egyhetes c. kiállítás).

Budapesten él.

http://andrasbernat.blogspot.hu/

 

A kiállítás megtekinthető: 2017. szeptember 10.
naponta 10-18 óráig, szünnap: hétfő

Cím: 8200 Veszprém, Vár utca 29.
Esemény időpontja:2017.07.22. - 2017.09.10.
Szervező neve: Művészetek Háza Veszprém
Szervező címe: 8200 Veszprém, Vár u. 17.
Szervező tel.: +36 88 425 204
Szervező E-mail: nemethorsolya@arthouseweb.hu
Szervező Weboldal: http://www.arthouseweb.hu
Érdeklődési kör