Aktualitások

Pro Turismo-díjas lett  Mészáros Zoltán, a VeszprémFest fesztiváligazgatója


Pro Turismo-díjas lett Mészáros Zoltán, a VeszprémFest fesztiváligazgatója

Az idén hat szakember kapta meg a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, a Pro Turismo-díjat, amelyet dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztos adott át 2016. október 3-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Bővebben Rövidebben

A Turizmus Világnapja alkalmából adományozható elismeréssel minden évben azokat a szakembereket díjazzák, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a turizmus fejlődéséhez.

Az ágazatot felügyelő fejlesztési miniszter által adományozott idei elismeréseket dr. Bienerth Gusztáv adta át. A turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte: „Idén elsősorban olyan szakembereket tüntettek ki, akik személyükben, teljesítményükkel is a turizmus megújulását képviselik. A kormányzat maga is újítóként lépett fel, amikor tavasszal új szervezeti alapokra helyezte az ágazat irányítását, hogy a hazánk adottságaiban rejlő turisztikai potenciált még inkább kiaknázzuk.”

A turizmus megújítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként 2016-ban Pro Turismo-díjban részesült Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezető partnere, Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, Lobenwein Norbert, a VOLT fesztivál alapítója, a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft. társtulajdonosa, Madary Orsolya, a Magyar Konyha szerkesztő-újságírója és Mészáros Zoltán, a VeszprémFest alapítója, fesztiváligazgatója.

Bienerth Gusztáv hangsúlyozta: „Ha régiós versenytársainkat meg kívánjuk előzni, és már rövidtávon meg akarjuk duplázni a turisztikai bevételeket, ami legfőbb törekvésünk, ahhoz léptékváltásra van szükség a turizmusban. A siker érdekében a mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálnunk. A turizmus szereplőinek globális versenyében Európa és benne Magyarország csak akkor tarthat lépést a fejlődés ütemével, ha az újító, vállalkozó szellem tekintetében is felveszi a ritmust. Hazánknak tehát nem csupán Közép-Európa turisztikai központjává, hanem a turisztikai innováció centrumává kell válnia. Mindez elképzelhetetlen az innováció bátorítása nélkül”.

A korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium által adományozott Pro Turismo-díjat az idei évtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adja ki. Pro Turismo-díjat évente hat személy kaphat. Adományozását a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, valamint a turisztikai és vendéglátóipari szakmai szervezetek kezdeményezhetik. 1989 óta az idei díjazottakkal együtt összesen 256-an részesültek elismerésben.

(forrás: Turizmus Online)

 

Cím: Veszprém, Szentháromság tér
E-mail: info@veszpremfest.hu
Telefonszám: +36 88 444 454
Honlap: http://www.veszpremfest.hu
Érdeklődési kör