Programok

S. Halász Károly: Világok, Origo - koncert


S. Halász Károly: Világok, Origo - koncert (2017.11.11.)

A veszprémi Gizella Nőikar a Filmhatás Zenekarral közös koncertet ad 2017. november 11-én szombaton a veszprémi Hangvillában. Bővebben Rövidebben

S. Halász Károly a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola egykori diákja, akinek
legbensőségesebb műveit hallhatja a közönség Veszprémben, a Hangvillában, 2017. november 11-
én 19 órától. Az egész estés koncerten közreműködik volt tanára, Borbásné Gazdag Gabriella kórusa,
a veszprémi Gizella Nőikar, a javarészt a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola egykori
diákjaiból álló Filmhatás Zenekar (koncertmester: Bolla Milán), valamint a Silhouette Balett
társulata (koreográfus: Csáky Mária).

A zeneszerző Világok és a Bibliai szövegekre íródott Origo című műve az emberi érzések,
gondolatok, az elme bugyraiban kutakodik. Ezt a világot a sokszínűség, szélsőségesség jellemzi, így
S. Halász Károly a szépségen, a könnyedségen át a barbár, dühös érzelmeket és gondolatokat is
megpróbálja zenében megjeleníteni.

A KONCERT PROGRAMJA

S. HALÁSZ KÁROLY: VILÁGOK
Előadja a FILMHATÁS ZENEKAR és a SILHOUETTE BALETT (koreográfus: Csáky Mária)
A Világok kamarajellege ellenére üde, alapvetően gyors mozgású darab, így végig fenntartja a
figyelmet a folyton változó zenei anyagnak köszönhetően. A produkciót színesíti a Silhouette Balett
közreműködése, akikkel a Filmhatás Zenekar 2009 óta dolgozik együtt.

S. HALÁSZ KÁROLY: ORIGO
Előadja a GIZELLA NŐIKAR (karnagy: Borbásné Gazdag Gabriella) és a FILMHATÁS
ZENEKAR
Az Origo sorozat S. Halász Károly egyházi témájú darabjait tartalmazza. Jelenleg három
kompozíciót birtokol: a De profundis a 130.zsoltár („A mélységből kiáltok hozzád...”) feldolgozása.
A második, Isaiah29 című szerzemény Ézsaiás próféta könyvének álszentségről, hazugságról szóló
részét zenésíti meg, melyet egyrészről a düh, másrészről a szomorúság hat át, tehát igen szélsőséges
zenei tartalommal bír. A Mondatok című darab teljesen véletlenszerűen kiválasztott bibliai
idézeteken át halad az elveszettségből a fény felé, ami egyben összefoglalja az első két mű
mondanivalóját.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK A FELLÉPŐKRŐL

FILMHATÁS ZENEKAR - Alapító, művészeti vezető: S. Halász Károly
A Filmhatás a mozi hangulatát varázsolja a színpadra, különleges, egyedülálló megközelítésben: a
hagyományos mozgókép helyett S. Halász Károly lebilincselő, érzelmeket felkavaró „filmzenéje”
mesél a nézőnek. Izgalmas kalandozásra hív a filmes műfajok világába a zene és más művészeti
ágak összhangjából kibontakozó „történetek” segítségével. Előadásukat igazán különlegessé teszi,
hogy az együttesnek saját zeneszerzője van, ami új felfogás a mai zenei életben, főleg ha
hozzávesszük, hogy a szerző egyben művészeti vezető is, így pontosan az ő elképzelései szerint
szólalnak meg a művek.
10 éves fennállása alatt több mint 130 művész, köztük 8 alkotó, 3 kórus fordult meg a 6 nagy és
több kisebb produkcióban szinte valamennyi művészeti ágat képviseltetve.
A zenekar folyamatosan változó összetétele, S. Halász Károly újabb és újabb koncepciói, ötletei
révén minden koncert tartogat újdonságot. A produkciók száma a következő években továbbiakkal
bővül.

S. HALÁSZ KÁROLY - zeneszerző, a Filmhatás Zenekar vezetője
Zenéje filmszerű, amit a szerző teljes tudatossággal használ. Annak ellenére, hogy sok műve nem
filmhez készült, legtöbbeknek mégis már első hallásra a mozik világa ugrik be. Ez kísérletezés
eredménye, mely azt kutatja, vajon elérhető-e ugyanaz a hatás filmszerű zene hallgatása közben úgy
is, hogy közben nem látunk filmet. Művei ettől függetlenül ritkán készülnek pusztán önmagukban.
Valamennyi eddig bemutatott szerzeményét kiegészítette más művészeti ág alkotásával, így az
irodalom, tánc, képzőművészet, fotó segítségével a létrejövő produkciók egyfajta összművészeti
teljesítményként kerültek és kerülnek színpadra.
BOLLA MILÁN - koncertmester
Bolla Milán a Filmhatás Zenekar koncertmestere, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a Solti
György Zeneiskola ifjúsági zenekarának karmestere és a Hegyvidéki Solti György Zenekar
koncertmestere, korábban a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar tagja. Ifjúsági zenekarával
hazai és nemzetközi versenyek győztese.

GIZELLA NŐIKAR - Alapító, karnagy: Borbásné Gazdag Gabriella
Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli idén Veszprém egyetlen nőikara. A Gizella Nőikar 2015-
től Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, mely a Művészetek Háza
szervezetében működik, a Városi Művelődési Központ támogatásával. A kórus repertoárja a
szakrális és világi kórusművek rendkívül széles körét felöleli a reneszánsztól a klasszikus és
romantikus műveken keresztül a XX. századi zenéig.
Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy Kodály, Bartók, Halmos, Karai, Bárdos, Kocsár, Legány,
Tillai műveit, magyar népdalfeldolgozásokat énekeljenek. Számtalan elismeréssel rendelkeznek,
ezek közül a legfontosabbak:
2006 – KÓTA „Hangversenykórus” minősítés
2007 – 20. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál, 2. hely
2015 - Arezzo-i Nemzetközi Kórusfesztivál – 5. díj
2016 - 55. Seghizzi Nemzetközi Kórusverseny - 2. díj

BORBÁSNÉ GAZDAG GABRIELLA - a Gizella Nőikar karnagya
Borbásné Gazdag Gabriella a Zeneakadémia elvégzése után, 1989-ben került Veszprémbe.
Korábban vezetett kórusaival - mint a Reneszánsz Kamarakórus, az Ének-Zenei Általános Iskola
kamarakórusa, a Dohnányi Leánykar, a Péti Férfikar - több CD- és rádiófelvételt, tévéfelvételt és
számos koncertutat tud maga mögött Európa országaiban - Olaszország, Belgium, Hollandia,
Németország, Franciaország. A belgiumi Neerpeltben megrendezett nemzetközi kórusversenyen
Reneszánsz Kamarakórusával 1. díj Summa Cum Laude illetve Leánykarával 1. díj Cum Laude díjat
nyert. A Gizella Nőikart 2002-ben alapította, mellyel további díjakat nyert.

SILHOUETTE BALETT - Alapító, koreográfus: Csáky Mária
A Filmhatás 2009 óta működik együtt az ifjúsági balettcsoporttal. Azóta több nagy produkciót is
készítettek közösen.
Számtalan első, második és harmadik helyezést értek el különböző országos és nemzetközi
versenyeken, és felléptek a Thália Színházban, az Erkel Színházban és a Fészek Klubban. Ezen
kívül külföldön is bemutatkozási lehetőséget kapott az együttes többek között Tajvanon,
Horvátországban, Lengyelországban, Szlovákiában és az Amerikai Egyesült Államokban.
CSÁKY MÁRIA - koreográfus, a Silhouette Balett vezetője
A Silhouette Balett vezetője, koreográfusa, Csáky Mária kétszeres nívódíjas táncpedagógus, akit
2007-ben megyei Prima Primissima-díjjal tüntettek ki. A Táncpedagógusok Országos
Szövetségének elnökségi tagja. Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. 1993-ban alapította
meg iskoláját, mely idő alatt több, mára már ismert táncművészt is felnevelt.

JEGYINFORMÁCIÓK

A koncertre jegyek kaphatók 2000 Ft-os áron a Hangvilla jegypénztárában, valamint online a
www.hangvilla.com oldalon.
Jegyvásárlás a Hangvillában (8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.) hétfőtől péntekig 9-17 óráig
(ebédszünet: 12:30-13:00, a pénztár szombaton és vasárnap zárva tart).
Tel.: +36 88 889-179, e-mail: programirodajegy@hangvilla.com.

A jegypénztár az esti előadás előtti egy órában is nyitva tart.
Jegyek személyesen az Interticket hálózatán lévő jegyirodákban is vásárolhatók.

Cím: 8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.
Esemény időpontja:2017.11.11.
Szervező neve: Gizella Nőikar
Szervező címe: 8200, Veszprém, Kossuth u. 17. 1/1
Szervező tel.: +36 20 9581435
Szervező E-mail: gizella8200@gmail.com
Szervező Weboldal: http://gizellanoikar.weebly.com/
Érdeklődési kör