Aktualitások

Veszprémben rálicitálnak a nyárra


Veszprémben rálicitálnak a nyárra

Végre-végre megint lehet ruhában-cipőben járni, és nem kell 42 fokban, csekély öltözetben azon töprengeni, hogy a túléléshez mit lehetne még levetni. Bővebben Rövidebben

 Az ember azt gondolná, hogy a nyár elmúltával alacsonyabb fokozatba kapcsol Veszprém, a valóságban azonban még a királynék is meglepetten csettintenének városuk őszi programja láttán. Az iskolára hangolt gyerekeket egy szomszéd vári osztálykirándulással, vagy hétvégi, családi kiruccanással lehet vigasztalni. Mutatjuk a kínálatot.

A veszprémi érsekség főtemploma, a várbéli Szent Mihály Bazilika Főszékesegyház kétségkívül a város egyik legjelentősebb szimbóluma. Az eredeti templom az államalapítás korában épült, és minden bizonnyal ez Magyarország legrégebbi székesegyháza, noha bazilika rangot csak 1981-ben kapott II. János Pál pápától. A templomot Mihály arkangyal, a mennyei seregek vezére védi. Elnevezésében szerepet játszhatott, hogy az egyházmegye területén komoly harcot igényelt a lakosság keresztény hitre való áttérítése: a veszprémi püspökséghez tartozott egyebek mellett Koppány vezér központja, a mai Somogy megye területe is. Szent Mihály havában, azaz szeptemberben, annak is utolsó hétvégéjén tartják a templom védőszentjének búcsúját Veszprémben. Szeptember 29-én, péntek délután egy helyi vonatkozású egyháztörténeti kötetet mutatnak be a Szaléziánumban, szombat reggeltől pedig a Vár utcán kezdetét veszi a népművészeti kirakodóvásár. A forgatagban helyi táncosok, kézművesek tűnnek fel minőségi, kézzel készült portékáikkal, ékszereikkel és csipkéikkel. Ott lesz a Kabóca Bábszínház is, az éhesek pedig a régi korok ízeit kóstolhatják. A város felfedezéséhez nekiindulhatunk útikönyvvel, aki azonban kicsit szervezettebb élményekre vágyik, az szombat délelőtt 11 órától csatlakozzon a Tourinform Iroda városnéző sétájához: az Óváros térről indulva a Várnegyedbe visz majd az út. Este hatkor István és Gizella szobránál a légierő zenekara zendít rá, amit tán még Szent Mihály is hallani fog a felhők között nyargaló lován. A hagyománytisztelő városban vasárnap fél tizenegytől szentmisét tartanak a Bazilikában, utána bakonyi pásztortáncokat tanítanak a Szentháromság téren, délután pedig pásztorkutya-bemutató és birkaterelés lesz a színházkertben.

A Szaléziánumban szeptember közepétől Mária Terézia korabeli bútorok, Czóbel Béla, Nagy István és Egry József festményei, herendi porcelántárgyak, Kovács Margit kerámiák és egyéb különlegességek várnak a látogatókra egy budapesti orvos házaspár hagyatékát bemutató kiállítás jóvoltából. A Szent Mihály búcsú idején a Szent Mihály Bazilika harangjait, a hozzájuk kapcsolódó történeteket mutatják be az árkádos folyosón, és a vásárba könyveikkel, ajándékaikkal ők is kitelepülnek a ház elé.  A Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódva a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény négy filmvetítést tart a „Kiegyezés és koronázás 1867” című kiállításához kapcsolódóan: az 1848‒1849. évi forradalom és szabadságharc eseményeitől Rudolf trónörökös haláláig veszik végig a Magyar Királyság történetét. Vetítőbe kerül a Hídember, az Erzsébet királyné, a Rosszemberek és A trónörökös című filmek kópiája.

A Laczkó Dezső Múzeum szintén őszi parádéba kezd: szeptember 26-án Szabó Magda életútját idézik meg, egy mini-tárlatban pedig a Veszprémben őrzött 12 darab Szabó Magda-levelet mutatják be. Október 11-én a Várban lévő Tejfalussy-házban arra emlékeznek, hogy Szent-Györgyi Albert 80 évvel ezelőtt kapott Nobel-díjat a C-vitamin felfedezéséért. Ugyancsak a múzeumban őrzik azt az 1967-ben készült grafika-sorozatot, aminek darabjai a Balatonról írt versek illusztrációi. A Würtz Ádám, Borsos Miklós, Udvardi Erzsébet, Korniss Dezső, Orosz János, Szász Endre és Kass János nevével fémjelzett sorozatból október 14-én a Kossuth utcai Turisztikai Információs Pontnál utcatárlatot rendeznek. A Magyar Festészet napján, október 18-án képzőművészeti raktárát nyitja ki a múzeum, és az ott rejtőző kincsek közül ezúttal a sümegi művésztelep palettafestményei kerülnek reflektorfénybe. Az Arany János-emlékév jegyében „Egy magyar bárd példája századokon át” címmel Toldi Éva tanár-újságíró tart előadást október 22-én a Szent Imre piarista és helyőrségi templomban. Október 19-től év végéig Kondor Béla kiállítás lesz a múzeumban, a Tűztoronyban pedig október 28-án tartanak szezonzárót ingyenes tárlatvezetéssel és titkos lépcsőkkel. Márton nap előestéjén, november 10-én szintén a piarista templomban mutatják be az „Énekek Szent Márton püspök tiszteletére” című énekeskönyvet.

Veszprém két színháza és a bábszínház se akar lemaradni az őszi parádéról: a Veszprémi Petőfi Színházban Bob herceg bemutató lesz Kállay Borival és Dósa Mátyással, műsoron lesz A király beszéde és a Noir Színház Hamupipőkéje. A Pannon Várszínház a Mágnás Miskát és A Pál utcai fiúkat játssza, október 15-én pedig Csányi Sándor önálló estje lesz a Hangvillában.

Ha Veszprémben azt mondod, hogy „kabóca”, minden gyerek szája rögvest fülig ugrik. Tudják, hogy akkor kaland, móka és kacagás következik. A Kabóca Bábszínház a nem kihagyható kategóriába sorolható, ezt ők is tudják, és minden előadásukkal túlszárnyalják a várakozást. Szeptemberben és októberben játsszák A hét királyfi, a Helka, a Balaton tündére, a Szegény Dzsoni és Árnika, A rút kiskacsa, és az Álomszövők című előadásokat.  

A nemzetközi hírű kézilabda-csapat otthonába, az Arénába ősszel színház és zene is költözik. Október 13-án életre kel a Sherwood-i erdő legendája: a klasszikus Robin Hood-darab musical verzióját élő zenekar kíséri, a szereplők között ott lesz Gesztesi Károly, Vikidál Gyula, Gubik Petra és a veszprémi születésű Vastag Tamás. Másnap a Kárpátia zenekar döngeti az Aréna falait, október 21-én pedig az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn érkezik, Stohl András főszereplésével.

Hello ősz! Veszprém vár! 

További programok itt olvashatók.

Cím: Veszprém
Érdeklődési kör