Aktualitások

VeszprémFest Rajzpályázat


VESZPRÉMFEST RAJZPÁLYÁZAT 2018

A VeszprémFest részeként az Óváros téren megrendezésre kerülő Rozé, Rizling és Jazz Napokhoz kötődően ismét rajzpályázatot hirdetnek. A pályázaton a Veszprém Megyei Jogú Város területén található általános és középiskolák iskolák tanulói vehetnek részt. Bővebben Rövidebben

AZ ÉN HÁZAM – ÉN TORNYOM – ÉN VÁROSOM

A VeszprémFest rajzpályázata általános és középiskolás diákok részére. 

A rajzpályázatban Veszprém két ikonikus épületét rajzolhatják meg, festhetik ki kedvükre a pályázók: a Tűztorony és a Városháza homlokzatának egyedi „díszítése” a pályázat célja.

Pályázni mindkét épületre, vagy csak az egyikre készült munkával egyaránt lehet. Minden terv külön pályamunkának számít.

A pályázatra kizárólag színes alkotásokat várnak. A nyertes pályaműveket a Rozé, Rizling és Jazz Napok estéin, július 6. és július 15. között kivetítik a Tűztorony és a Városháza felületeire.

 

 

A beérkezett pályaműveket egy szakmai zsűri bírálja el. A zsűri elnöke Hegyeshalmi László, festőművész, a Művészetek Háza igazgatója. A zsűri a beérkezett pályaművekből épületenként 10 db-ot (összesen tehát 20-at) választ ki nyertesnek. A zsűri – függően a beérkezett pályamunkák számától és minőségétől – fenntartja a jogot arra, hogy épületenként 10-nél kevesebb pályamunkát válasszon a győztesek közé.

A pályázaton kizárólag új pályamunkákat fogadnak el, a 2016-os és a 2017-es a pályázaton már részt vett tervekkel nem indulhatnak a pályázók!

 

A VeszprémFest a Tűztorony és a Városháza homlokzatának sematikus rajzát (vetítési felületének rajzát) mind papír, mind digitális alapon a pályázók rendelkezésére bocsátja. Az épületek rajzolatai digitálisan a veszpremfest.hu/sajto-media/letöltések menüpontból tölthetők le.

Mindazoknak, akik az A3 nyomtatást nem tudják maguk megoldani, a homlokzatok rajzai (template) A3-as méretben kinyomtatva elérhetőek a Tourinform Veszprém Irodájában (8200 Veszprém, Óváros tér 2.). Az épületek vetítési területre eső elemei (a template-en szürkével jelölt ablakok, hajlatok) a tervezést nem kell, hogy befolyásolják, azok ugyanúgy a vetítési terület részét képezik.

Csak az épületek template-jeire illeszkedő rajzokat fogadják be, mert így oldható meg a nyertes pályaművek pontos kivetítése a felületekre. A mellékelt fotókon a vetítési területet narancssárgával jelölték.

FIGYELEM: a Városháza esetében a rajzolható felület mérete változott a 2017-es mérethez képest!

 

Papír alapon, kizárólag A3 méretben adhatóak be az alábbiak szerint:

személyesen a Tourinform Veszprém Irodájában: 8200 Veszprém, Óváros tér 2.,
postai úton ugyanerre a címre (A4 méretű borítékban, egyszer, középen meghajtva).

Digitálisan: Az info@veszpremfest.hu e-mail címre elküldve.

Digitális paraméterek a beadáshoz:
Formátum: JPG, TIFF, PDF vagy CDR
Méret és felbontás: A4 esetén 300 DPI vagy A3 esetén 150 DPI

A pályázatoknak tartalmaznia kell  pályázó nevét, korát (születési év), az iskolája nevét és egy telefonos elérhetőséget (kiskorú pályázó esetében a szülő vagy egy tanár telefonszámát).

 

A pályaműveknek 2018. május 7-ig kell beérkezniük a megadott címekre, mind digitális, mind személyes, mind postai úton történő beküldés esetén. A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket várják az info@veszpremfest.hu címre.

 

A beérkezett pályaműveket a zsűri május 14-ig elbírálja, a nyerteseket értesíti. A nyertes pályaművek a fesztivál facebook oldalán és a weblapján is elérhetők lesznek.

 

 
 

 

Az épületenként legfeljebb 10 nyertes pályamunka mindegyike a fesztivál egy-egy napján - a július 6-15. közötti 10 napos időszak alatt - esténként élőben, kivetítve lesz látható az adott épület falán (amennyiben ezt az időjárási viszonyok lehetővé teszik). A nyertes pályaművek a veszpremfest.hu weboldalon és a fesztivál facebook oldalán is megjelennek. A VeszprémFest a nyertes pályázók részére további nyereményeket ajánl fel.

Valamennyi nyertes pályázó megkapja a pályázat hivatalos pólóját, és emellett további értékes – nyertesenként különböző - nyeremények kerülnek kiosztásra, pl: állatkert-családi belépő, Sobri Kalandpark-családi belépő, bob-pálya belépő, aqua-park bérletek, stb. A nyeremények köre a felsoroltaktól eltérhet és folyamatosan bővül.

 

A szervező fenntartja a jogot a pályázati feltételek módosítására.

Minden kedves pályázónak jó munkát kíván:
a VeszprémFest csapata

Bemutató videó: