Aktualitások

Visszatér Veszprémbe a Hungarian Baja


Visszatér Veszprémbe a Hungarian Baja

Tereprali világkupa-futamot rendeznek Veszprém környékén augusztus 11. és 14. között. Bővebben Rövidebben

A világkupa-versenyre 30 autós páros, 5 kamionos trió és 36 quados, illetve motoros nevezett – a mezőny és a kísérőszemélyzet körülbelül 3000 vendégéjszakát jelent Veszprém városának. Idén sem marad sztárok nélkül a mezőny.

A legnagyobb név a "repülő finn”, vagyis Mikko Hirvonen lesz, aki több mint egy évtizedet húzott le a rali-világbajnokságban, négyszer volt összetett második, kétszer pedig harmadik. 163 világbajnoki futamon indult, 15 győzelmet aratott és 69 alkalommal állhatott dobogóra.

A magyar világkupa-futamot egy 148 kilométeres pályán rendezik majd meg, ami felerészben lőtéren, felerészben pedig erdőben helyezkedik el. A pályán jövő szombaton két, vasárnap egy kört teljesít a mezőny, de már pénteken is találkozhatunk a versenyzőkkel, akik délután tiszteletkört teljesítenek a Balaton-felvidék keleti csücskében.

A szervizparkot a szentkirályszabadjai reptéren alakítják ki, amelynek főbejárata előtt parkolhatnak a nézők, és gyalog közelíthetik meg a szervizparkot, ahol nem csupán külföldi, hanem magyar nagymenőkkel is találkozhatnak.

A pályáról és a lebonyolításról Garamvölgyi Zoltán főszervező részletesen is beszélt a futam előzetes sajtótájékoztatóján szerdán a városházán.

"Impozáns helyszínen, a veszprémi Óváros téren tartjuk meg az ünnepélyes rajtceremóniát jövő pénteken 16 órától, amely után a mezőny megmutatja magát Balatonfüreden, Almádiban és Fűzfőn, hogy azután visszatérjen a hajmáskéri nullpontra, ahol teljesíti a 11 kilométeres szuperspeciális szakaszt. Az igazi küzdelem azonban csak ezután kezdődik, a terepralisok szombaton kétszer, vasárnap egyszer teljesítik a 148 kilométeres pályát.

A NÉZŐKET HAJMÁSKÉREN, A NULLPONTNÁL VÁRJUK, AHOVÁ UGRATÓKAT IS ÉPÍTETTÜNK AZ IZGALMAK FOKOZÁSÁRA, A DÖBRÖNTEI PATAKÁTKELÉS PEDIG AZ IDÉN IS A VERSENY ELMARADHATATLAN RÉSZE - NÉZŐI SZEMPONTBÓL PEDIG AZ EGYIK FÉNYPONTJA.”

A szervezést nehezíti, hogy a lőtéren amerikai hadgyakorlat zajlik, ezért nagyon sok helyen kellett módosítani a pályán, és emiatt a rendezők arra is felhívták a figyelmet, hogy kizárólag az említett két kijelölt pontra – a nullponthoz és a döbrentei patakhoz – várják a nézőket, ezt nagyon szigorúan ellenőrizni is fogják.

A sajtótájékoztatón felszólalt Ovádi Péter önkormányzati képviselő is. „Veszprém sajátos földrajzi adottságaival és sportszerető lakosaival kiváló helyszínt biztosít a Hungarian Baja tereprali világkupa-futamnak. Veszprém és a veszprémiek elköteleződését a technikai sportok iránt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden évben több ezren kíváncsiak ezekre a futamokra."

forrás: vehir.hu

Érdeklődési kör