Programok

Béke Presszó


Béke Presszó (2018.09.30 17:00 - 2018.10.12 19:00)

Az előadásban a népszerű Vad Fruttik együttes dalai hagyományos elektronikus és új hangszerelésű, élőzenei kísérettel szólalnak meg, a Pannon Várszínház színészei által. Bővebben Rövidebben

Vad Fruttik – Likó Marcell – Géczi János – Vándorfi László: BÉKE PRESSZÓ
Helyszín: Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
(Veszprém, Brusznyai u. 2.)

A nevezetes három inotai hűtőtorony tövében ma is áll a Béke Művelődési Ház, melynek nemrég még működő presszójában játszódik a történet. Hősünk, Kisjános a leépülő szocialista nagyipar árnyékában nőtt fel, széthulló családban, érzelmi és gondolati közegben. Másokkal együtt törzsvendég itt. Amerikai filmesek forgatásra készülnek az egykori erőműben, melyhez szükséges az egyik óriástorony felrobbantása. A robbanás megnyitja a negyedik dimenziót, a pokol és a menny kapuit. A múltból, emlékekből, az egykori western filmekből és regényekből rejtélyes figurák érkeznek, öltenek testet. A vadnyugati történetek romantikus
izgalma keveredik a vadkelet valóságával, hol megdöbbentő, hol mulatságos helyzeteket teremtve. Az előadásban a népszerű Vad Fruttik együttes dalai hagyományos elektronikus és új hangszerelésű, élőzenei kísérettel szólalnak meg, a Pannon Várszínház színészei által.

Jegyár: 4.000,- Ft./ 3.600,- Ft.

A rendezvény időpontjai:

2018.09.30., vasárnap 17:00
2018.10.03., szerda 19:00
2018.10.07. , vasárnap 17:00
2018.10.08., hétfő 19:00
2018.10.12., péntek 19:00

Cím: 8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.
Esemény időpontja:2018.09.30 17:00 - 2018.10.12 19:00
Szervező neve: Pannon Várszínház
Szervező címe: 8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.
Szervező tel.: +36 88 563 200
Szervező E-mail: marketing.pannon@gmail.com
Szervező Weboldal: http://www.pannonvarszinhaz.hu
Iratkozzon fel hírlevelünkre!