Programok

Felhívás: Emeljünk magasba minél több gyereket!


Felhívás: Emeljünk magasba minél több gyereket! (2019.05.11 10:00 - 13:00)

Csatlakozz az idén 10 éves Három királyfi három királylány országos gyerekemelési akciójához május 11-én szombaton! Találkozzunk Veszprémben a Hangvilla előtti téren, ahol családi nappal várjuk a gyerekeket és szüleiket. Bővebben Rövidebben

Döntsünk rekordot! Emeljünk fel minél több gyereket!

 „Emeljünk magasba minél több gyereket” címmel ebben az évben is megrendezi országos programját az idén 10 éves 3 Királyfi 3 Királylány Alapítvány.

Május 11-én, szombaton délelőtt egy budapesti, valamint ezzel egy időben több vidéki rendezvény életre keltésével több órás programmal várják a családosokat. A világrekord megdöntése során arra kérjük a részt vevő felnőtteket (szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket, rokonokat, barátokat akár), hogy egy előre meghatározott időpontban, 11 órakor emeljék magasba a gyermekeket. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára és az alapítvány munkásságára.

Az esemény fővédnökei Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója valamint Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, családapa.

 

Az „Emeljünk magasba minél több gyereket” rekordkísérletben való részvételhez regisztrálni szükséges a www.haromkiralyfi.hu/emeldmagasba oldalon.

 

Időpont: 2019. május 11. szombat 10.00 – 13.00

Helyszín: Veszprém, Hangvilla előtti tér (Veszprém, Brusznyai u. 2.)

Esőhelyszín: Hangvilla Nagyterem, 1.- 2. emeleti folyosók

A veszprémi rendezvény védnöke: Porga Gyula

 

Program

11.00 Emeljünk magasba minél több gyereket! - Világrekord kísérlet

11.15 Az idén 10 éves Kiskalász zenekar koncertje

Kísérőprogramok 10-től 13 óráig:

Kabóca játéktér és kézműves foglalkozások

Készíts fotót! – családi fényképezkedés

Színezzük ki a teret! – aszfaltkréta rajzok készítése

Lufibohóc

Bemutatkoznak a veszprémi családszervezetek

 

 

Cím: 8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.
Esemény időpontja:2019.05.11 10:00 - 13:00
Szervező neve: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szervező címe: 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Szervező tel.: +36 88 549 241
Szervező E-mail: ijakab@gov.veszprem.hu
Szervező Weboldal: http://www.veszprem.hu