Programok

III. Juhannus-Nap


III. Juhannus-Nap (2018.06.23.)

Szeretettel várja Önöket a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület (VEMAFI) 2018. június 23-án (szombaton) a Juhannus Napra. Bővebben Rövidebben

A Juhannus-napot a Veszprémi Magyar-Finn Nonprofit Egyesület 2016-ban rendezte meg először. Ebben az évben Veszprém volt a Finnugor Kulturális Főváros.

A Kolostorok és Kertek Kft. hathatós segítségével a Veszprém-völgyben immár harmadik alkalommal lobban fel a tó közepén a máglya.

Ez az ünnep Finnország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ami éppen Szent Iván napjára esik. A nyár ezen időszakában az északi területeken, a sarkkörön túl, a Nap több héten át a horizont fölött van. A nyár leghosszabb napját köszöntendő az emberek örömtüzet, úgynevezett Juhannus máglyát gyújtanak. Szokás szerint a legöregebb csónak képezi a máglya alapját, amelyre a több méter magas faágakat halmozzák fel. A tűz körül táncolnak, kolbászt sütnek. Ezt a hagyományt kívánja a VEMAFI összevetni a hazánkban ismert Szent Iván éji tűzgyújtási szokással. A máglyát minden évben Veszprém város polgármestere gyújtja meg.

A Juhannus-napi események késő délután kezdődnek. A máglya meggyújtásáig műsor, megnyitó, gyerekeknek kézműves foglalkozás, valamint Csizmahajító és Asszonycipelő versenyek zajlanak, valamint a Jezsuita templomban hangversenyt és kiállítást szervezünk. Este fáklyás felvonulás veszi kezdetét a KABÓCA Bábszínház művészeinek felvezetésével a Tiszteletbeli Finn Konzulátus – a Villa Medici Hotel - elöl a tóig. 

Részletes program:

2018. június 23. szombat
Kolostorok és Kertek Rendezvénytér


17.30 Kézműves foglalkozás gyerekeknek és szülőknek
a Kabóca Bábszínház közreműködésével 19.30-ig

18.00 A Juhannus-napi események megnyitása. Emlékezés az Észt Köztársaság
függetlenségének kikiáltására. A rendezvényt megnyitja Rácz Nóra finnugor nyelvész

18.15 III. Veszprémi Asszonycipelő verseny

III. Veszprémi Csizmahajító verseny

A Jezsuita templomban fotókiállítás (légi felvételek) és autentikus zenék Észt országból.

19.45 A fáklyás menet résztvevőinek gyülekezője a Villa Medici Hotel előtt

20.00 Fáklyás menet indulása a Kabóca Bábszínház művészeivel a Tiszteletbeli Finn Konzulátus (Villa Medici Hotel) elől

20.30 Máglyaégetés a tavon. A máglyát meggyújtja Porga Gyula Veszprém VMJ Polgármestere

Cím: 8200 Veszprém, Séd-patak
Esemény időpontja:2018.06.23.
Szervező neve: Veszprémi Magyar-Finn Egyesület
Szervező címe: 8200 Veszprém, Komakút tér 3. (Eötvös Károly Megyei Könyvtár)
Szervező tel.: +36 70 379 0521
Szervező Weboldal: http://www.vemafi.hu