Programok

Interaktív tárlatvezetés a Laczkó Dezső Múzeumban


Interaktív tárlatvezetés a Laczkó Dezső Múzeumban (2018.11.06 16:30 - 18:00)

A sziklától a kőbaltáig - az erdőtől a sivatagig című kiállítás tárlatvezetésén vehetnek részt az érdeklődők 2018. november 6-án. Bővebben Rövidebben

Időpont: 2018. november 6., kedd 16.30 - 18.00
Helyszín: Helyszín: Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.)

A kiállítás az újkőkori csiszolt kőeszközök készítését és használatát mutatja be hazai őskori (Kr. e. 5. évezred) régészeti tárgyakon keresztül. A csiszolt eszközök „életének” szakaszait a nyersanyag beszerzésétől („szikla”) a kész, nyélbe illesztett eszköz („kőbalta”) használatának módjain át a néprajz segítségével ismerhetjük meg. E célra Új-Guinea modernkori, de a múlt század végéig technikailag újkőkori szinten álló társadalmainak szaktudását és tárgyait hívjuk segítségül. A néprajzi gyűjtés adatai és tárgyai a 19. század végéről, illetve a 20. század második feléből származnak. Az utóbbi, hála a francia szakemberek munkájának, aprólékosan dokumentált (fotó, rajz, film), így magunk is részesei lehetünk az élménynek – akárha az őskorban tennénk időutazást – hogyan készültek a kőbalták. A kiállítás különlegességét éppen ez a szemlélet adja, a régészeti tárgyak használatának a néprajz segítségével történő bemutatása. A régészet eredményeit és a néprajz tanúságait kiállításunkban a kísérleti régészet ötvözi, néhány példán igazolva az egykori famegmunkáló szerszámok hatékonyságát, készítőik és használóik mesterségbeli tudását. Ha belegondolunk, nem kis dologról van szó, hiszen a kőbalta vagy fejsze és társaik (vájóbalta, vésők) olyan eszközöket jelentenek, amelyek szinte változatlan formában és funkcióval több ezer éven keresztül, egészen napjainkig fennmaradtak, csupán nyersanyaguk – kő helyett fém – alakult át. Az első fakitermelő és fafeldolgozó szerszámokkal végzett munka alakította ki a máig élő mesterségek jelentős részét, ami óriási tudásanyag felhalmozásával járt.

Kiállításunkkal szeretnénk megmutatni, hogy tudásunk, ismereteink az emberiség története szempontjából meghatározó időszakban, a neolitikumban, a Kr. e. 6–5. évezredben formálódtak ki, alapozódtak meg. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az ember hatása a környezetére a fa kivágására és felhasználására alkalmas csiszolt kőeszközök megjelenésével veszi kezdetét. E rendkívül hatékony szerszámok indították el azt a láncreakciót – „fejlődést” – amelynek végén jelenleg állunk. A termőföld hasznosítása, az erdők irtása a környezetnek közvetlen átalakításával járt, melyet mára az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásként élünk meg. Közös múltunk ma is hasznosítható tudást hordoz az ember és környezet kapcsolatáról.

További információk a kilállításról ITT találhatóak.

Cím: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.
Esemény időpontja:2018.11.06 16:30 - 18:00
Szervező neve: Laczkó Dezső Múzeum
Szervező címe: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.
Szervező tel.: +36 88 426 081
Szervező E-mail: info@ldm.hu
Szervező Weboldal: http://laczkodezsomuzeum.hu/
Iratkozzon fel hírlevelünkre!