Programok

GARANTÁLT VESZPRÉM SÉTA NOVEMBERBEN


VESZPRÉM SÉTA NOVEMBER 10-ÉN (2018.11.10 10:30 - 2018.11.11 12:30)

November 10-én, szombaton, 10.30 órától a Bakony Expo-hoz (Bakonyi ízek vására) kapcsolódóan garantált városnézést szervezünk profi idegenvezető közreműködésével és kedvezményekkel. Bővebben Rövidebben

A gyalogos városnézés keretében Fülöp Júlia szakavatott idegenvezető mutatja be Veszprém nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára.

A séta 10.30 órakor a Tourinform Veszprém elől indul.

Útvonal: Óváros tér – Szent Mihály szobor – Színházkert – Laczkó Dezső Múzeum – Bakonyi Ház – Kossuth utca

A séta végén az idegenvezető kvízkérdéseket tesz fel a vezetés során elhangzottakkal kapcsolatban. A helyesen válaszolók között 1-1 Bakony Expo belépő* kerül kisorolásra.

10 db felnőtt belépő kerül kisorsolásra, mely szombaton és vasárnap is felhasználható.

A városnézés a Kossuth utcán ér véget, a Hotel Veszprém buszmegálló közelében. Innen helyijárattal** megközelíthető a Bakony Expo helyszíne, a Veszprém Aréna.

**Az autóbusz pályaudvarról a 13-as helyijárat 12.39-kor, illetve 13.09-kor, a Hoteltől pedig az 5-ös helyi járat 13:05-kor indul az Arénához.


A résztvevők a kitűzőjük felmutatása esetén az alábbi partnereinknél kaphatnak kedvezményt az idegenvezetés napján:

Állandó kedvezményt nyújtó partnerek:

A vezetés díja a 2 órás időtartamú séta esetén a felnőttek számára 1000 Ft/fő, diákok és nyugdíjasok számára 500 Ft/fő, családi jegy (2 felnőtt+max 2, 14 év alatti gyermek) 2.500 Ft (az ár a 27% ÁFÁ- tartalmazza). A jegyeket a Tourinform Veszprém irodájában lehet megvásárolni a vezetés előtt, vagy elővételben. A résztvevők a jeggyel együtt kitűzőt kapnak, mely jelzi az idegenvezető számára, hogy a vendég a csoport tagja. A jegy nem névre szól, átruházható.

A sétán csak egyéni vendégek vehetnek részt, csoportoknak a részvételi lehetőség nem biztosított. A csoportoknak szóló ajánlatunkért keresse irodánkat!

A Bakony és Balaton kártyával érkezők számára a Veszprém Séta ingyenes! www.bakony-balaton.hu

A séta minimum 5 fő részvételével indul.

A városnézés során együttműködünk a veszprémi idegenvezetőkkel (www.idegenvezetok-veszprem.org).

Érdeklődni a Tourinform Veszprém irodájában, a 88/404-548-as telefonszámon vagy az info@veszpreminfo.hu e-mail címen.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

(A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.)

További garantált Veszprém sétáinkkal kapcsolatban az alábbi linken tájékozódhat.

E-mail: info@veszpreminfo.hu
Telefonszám: +36 88 404 548
Honlap: http://www.veszpreminfo.hu
Esemény időpontja:2018.11.10 10:30 - 2018.11.11 12:30
Iratkozzon fel hírlevelünkre!