Aktualitások

Veszprémi Petőfi Színház Ifiakadémia


Veszprémi Petőfi Színház Ifiakadémia

A képzés célja, hogy a résztvevők izgalmas tantárgyakon keresztül komoly tudásra tegyenek szert a Színház világáról, működéséről, szem előtt tartva a színházi utánpótlás-képzésnek fontosságát. Bővebben Rövidebben

Kedves Diákok! Kedves Szülők!

2021. szeptemberében útjára indul - Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes–kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember vezetésével - a PetőfifiAkadémiánka.

A képzés célja, hogy a résztvevők izgalmas tantárgyakon keresztül komoly tudásra tegyenek szert a Színház világáról, működéséről, szem előtt tartva a színházi utánpótlás-képzésnek fontosságát.

Az Akadémia – 4 féléves időtartamában - keretein belül elsődleges a Színházi szakma teljes körű megismertetése, az utánpótlásképzés, a továbbtanulás irányának segítése, de természetesen – a táborainkban tapasztalt szellemiség értelmében - nagy hangsúlyt kap a közösség- és kapcsolatépítés és a személyiségfejlesztés. A Veszprémi Petőfi Színház szakemberei, meghívott neves előadók, vendégművészek segítik majd a közös munkát. A képzés szombatonként lesz, 10-18 óra között, mely napokon az ebédről is gondoskodnak. Részletekről a jelentkezést követően szülői- és diákértekezlet keretein belül tájékoztatást is kaphatnak. Mindent megtanulhatnak, mindent kipróbálhatnak, mindent megtapasztalhatnak! Mindent, ami a színházhoz kell! Színjátszástól a színházvezetésig!

Tantárgyak: SzínÉsszerűen, KreatívTan, MegVilágosodás, AkusztiKaland, SzakAsszisztáló, MűszAkik, RongyLábakon, MindEgyüttes. Tudással, gyakorlattal, szakmai utakkal, kirándulásokkal, a személyiség erősítésével gazdagodhatnak az ifjak!

Az Akadémiára 13 és 18 év közötti gyermekek jelentkezését várják a jelentkezes@petofiszinhaz.hu e-mail címre 2021. szeptember 20-ig! Mivel a létszám korlátozott – max. 25 fő. Fontos, hogy a határidőt nagyon pontosan tartsák be, mert a határidőn túl történő jelentkezést nem lehetséges figyelembe venni. A jelentkezést követően felvételi beszélgetés lesz, melynek időpontjáról értesítést kapnak.


A Veszprémi Petőfi Színház közösségben az ifjúsággal is!

A kurzus díjáról és további részletekről érdeklődjön a jelentkezes@petofiszinhaz.hu mail-címen vagy a 88/420-444-es telefonszámon, illetve hamarosan a honlapunkon és Facebook oldalunkon is elérhető lesz minden információ.

Cím: 8200 Veszprém, Óvári Ferenc u. 2.